A pálinka ,mint gyógymód

Magyarország sajátosan szerencsés helyen található: éghajlati adottságainak, a makro- és mikroklimatikus viszonyoknak köszönhetően a gyümölcsök jól beérnek, kellemes cukor és savtartalommal, de az aromaviláguk is csodálatosan gazdag. Tőlünk délre ezek az illatok, ízek a nagy hőösszegnek és napfénytartamnak köszönhetően “elégnek”, míg északabbra ki sem alakulnak, zöldebb jellegűek maradnak.

 

Pálinkát csak Magyarországon termett gyümölcsből, törkölypálinkát pedig csak itt termett szőlő törkölyéből lehet előállítani.

További feltétel a magyarországi cefrézés, párlás, érlelés és palackozás is. Sem a gyümölcs- sem a törkölypálinka készítésénél nem lehet semmiféle cukrot felhasználni. Tilos a pálinkát ízesíteni, színesíteni, édesíteni! Tehát a pálinka nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot, ízesítő- vagy tartósítószert. Ezzel szemben menjünk be az első boltba, és nézzük meg az összetételét bármely egyéb tömény szeszesitalnak. Mi dönthetünk, hogy mit iszunk! Az igazán jó pálinkák nem csak az alapanyagként felhasznált gyümölcs illatát és ízét őrzik meg, hanem még ha nyomokban is, de rendelkeznek az adott gyümölcs összetevőinek pozitív hatásaival is.

zsindelyes

A pálinka fertőtlenít

A pálinka magas alkoholtartalma miatt alkalmas a fertőtlenítésre. Antibakteriális tulajdonságainak köszönhetően a baktériumokat, gombákat, vírusokat azonnal elpusztítja vagy csökkenti azok aktivitását. Pórusösszehúzó hatása ugyancsak védelmet biztosít a szervezetünknek. Az interneten találomra kiválasztott fertőtlenítőszer összetétele a következő: alkohol, víz, glicerin, sűrítőanyag, illatosítószer, színstabilizátor, vitaminok.

Pálinka-aroma-terápia

Jó pálinkát csak kiváló alapanyagból lehet készíteni, tehát teljes érésű, aromagazdag, egészséges gyümölcsből, higiénikus feldolgozással, irányított erjesztéssel és gondos elválasztással a lepárlás során. Az így készített pálinkák megőrzik a gyümölcsök üde, friss illatát, ízét. Behunyt szemmel felismerhetők a gyümölcsillatok, s már indulhat is az időutazás a nyári, őszi gyümölcsösbe. Mi ez, ha nem aroma terápia, a ma divatos kifejezéssel élve? A fogyasztó az illatok hatására ellazul, napi fáradtsága elillan, az ízek érzete kellemes emlékekkel frissíti fel. Az ilyen pálinkákat csak kóstolgatni, élvezni lehet, mértéktelen fogyasztására maga a nedű ad tiltó jelzést, a jóból kevés is elég. Ezzel szemben a “kerítés szaggató”, igénytelen pálinkákat csak a gallér mögé öntve -”húzóra”- lehet elviselni.

palinka_1009

Stresszoldó, étvágygerjesztő és szívgyógyszer is a pálinka?

Társaságban, alkalmakkor fogyasztott kevés ital stresszoldó hatású, a megfelelő étrendbe iktatva emésztést elősegítő. Az emésztés javulása, a stressz oldása hozzájárul a jó közérzet kialakulásához, a koleszterin, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, a vér zsírszintjét csökkenti. A Dél-Karolinai Orvostudományi Egyetem orvosi kísérletei azt bizonyították, hogy a mértékkel fogyasztók a szeszes italokat teljesen elutasító társaiknál egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak, kisebb eséllyel alakulhatnak ki náluk különböző szívbetegségek. Természetesen ez nem ok arra, hogy valaki elkezdjen inni.

A Magyarországon “bevált” reggeli kupica felhörpintése, talán csak az erős fizikai munkát végző és kemény reggelit elfogyasztóknak nem ártott. Az éhgyomorra, aperitifként fogyasztott magas alkoholtartalmú italok nemcsak a gyomrot teszik tönkre, hanem a véráramba bejutva hamar elérik rombolási helyszíneiket a szervezetben. A pálinkák az üres gyomorban, az alacsony vércukorszint mellett lehet, hogy “étvágygerjesztőként” hatnak, de mindenképpen a szervezetet károsítók, romboló hatásúak is. A pálinkák elfogadható fogyasztási helye az étkezés végén van, ahol a teli gyomor számtalan funkciós helyet biztosít a pálinkák alkoholtartalmának. Felszívódásuk lassul és hatóértékük (az egyéb lebomlások miatt) csökken. A fogyasztó a jóleső jóllakottság mellett élvezheti a csodálatos illat- és ízvilágot, s az alkoholt emésztésserkentő szerként alkalmazhatja.

Népi gyógymódok pálinkával

A pálinkát sokféle formában használhatják gyógyításra külsőleg és belsőleg egyaránt. A méregerős, főzés során először kicsorgó pálinkát (rézeleje) orvosi célra – fogfájásra, meghűlésre, bedörzsölésre – használják. Néhány helyen a kutya- vagy kígyómarás helyét pálinkával tisztítják. Szemfájás ellen fehérliliomos pálinkát javasolnak. A sebre, csonttörésre öntött pálinka, mint fertőtlenítőszer, régi szokás. Néphagyomány szerint a has-, könyök- és térdfájdalmakra márciusi tojáshéjat apróra törnek, seprőpálinkába helyeznek, belőle fél liternyit a beteggel megitatnak. Köhögés és rekedtség ellen az ágyas pálinkák különféle formáit és a mézes pálinkát javasolják. Szédülés ellen egy szelet pirított kenyeret kell seprőpálinkában megfőzni és azzal a beteg homlokát borogatni. A pálinka önmagában jó a magas vérnyomás ellen. A fokhagymás pálinka valóságos varázsszer.

Forrás: diabetika.info