A Színek gyógyító ereje

Szinek nélkül, akárcsak napfény nélkül, elképzelhetetlen lenne az élet. A csak néhány hónapos tél is megviseli az idegrendszert, a megszokottnál kevesebb színnel találkozunk a környezetben. A terapeuta szerint az,aki ismeri és szereti testét, lelkét, valamennyi színnel összhangban van. A színek rezonanciájával foglalkozók számára a hétköznapinál több jelentése van annak a kifejezésnek, hogy valaki színes egyéniség. 
utasikerhez
 Mindannyian tapasztaljuk, hogy a különböző színek különféle hangulatokat váltanak ki belőlünk. A színterápiában a színek gyógyító, stimuláló hatásait használjuk ki. A színek gyógyító és közérzetjavító hatása megsokszorozódik a színterápia használatával. Pótolja az elveszett energiát, javítja a memóriát és az ellenálló képességet, oldja a stresszt, enyhíti az emésztési panaszokat, élénkít, frissít, fiatalít.A színterápia harmóniát teremt lelkünkben, és nyugalmat hozhat számunkra.
utasikerhez

Bár a színeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásával kísérletekkel alátámasztott bizonyítását csak az 1900-as években kezdték meg, a színek terápiás hatóerejét már az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan alkalmazták. Panaszoktól függően a betegeket olyan helyiségbe fektették, melynek ablakait színes, főként piros, kék vagy ibolya színű anyagokkal takarták be. A kívülről jövő napsugarak rezgései ezáltal új minőségre tettek szert, s pozitívan hatottak az adott betegségre a test, lélek és a szellem területén is. A színterápiában alapvető feltétel, hogy tiszta színeket használjunk. A legtisztább színfrekvenciák természetes úton jöhetnek létre, és mindenki általhasznosíthatók. Színterápiás módszernek nevezhetjük azt, a mikorelmerülünk a természet színeinek megfigyelésében, egy-egy virág, fa,kristály, a barna föld, a napfelkelte narancsszínében, a kék ég és a tenger, illetve a folyók vizében tükröződő fényekben. 

 utasikerhez

A színek elektromágneses rezgéseikkel folyamatosan, egész életünk során hatással vannak ránk,akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Egy tengerparti nyaralás a hatalmas, kék víztömeg megnyugtató közelségével pihenteti és ellazítja az embert. A hatalmas erdők zöldje megnyugtat és kiegyensúlyozottá tesz. Az egyes színek a fény különböző alakjai, típusai. A fényt sugárzó nap pedig számtalan kultúrában az élet megtestesítője.Elengedhetetlen a növények fotoszintéziséhez, vagy éppen az emberi szervezet vitamintermeléséhez. Ezért a fény különböző típusai mind más-más gyógyerővel hatnak.

  Csakra színei.

Korona csakra       A színe az ibolya.

Ide tartozik isteni eredetünk megtapasztalása, az isteni tudat, az egységérzés.
Harmonikus működése esetén a személyiség kisugárzó, vonzó, harmónia van körülötte. Felelősséget vállalunk az életünkért, bízunk a megérzéseinkben és a belső vezetésben.

Kapcsolódó területek: az idegrendszer, a nagyagy, koponyalemezek, a tobozmirigy és a kutacs.
Túlműködés esetén: mániás depresszió, elmebaj, zavart szexualitás, frusztrált, nem létező erőt   tulajdonít magának.
Alulműködés esetén: kimerültség, döntésképtelenség, valahová tartozás hiánya, bizonytalanság, céltalanság, felszínesség, halálfélelem, kicsinyesség.
Alulműködés esetén: fehér, ibolya
Túlműködés esetén:
kék, türkiz

Homlok csakra         A színe az indigókék.

A harmadik szem az intuíció és a hatodik érzék szerve. Ide tartozik a múlt- és a jövőképünk, a tisztánlátás, szellemi gyógyítás, holisztikus szemlélet. A harmadig szem irányítja a nevetést is, fontos, hogy tudjunk nevetni önmagunkon is.
Harmonikus működése esetén az embernek jó az emlékezete, könnyen tanul, intuitív.

Kapcsolódó területek: agyalapi mirigy, központi idegrendszer, szem, orr, fül, kisagy.
Túlműködés esetén: nagyon logikus gondolkodásmód, túlzott racionalizmus, materializmus, arrogáns.
Alulműködés esetén: félelem a sikertől, feledékenység, tanulási nehézségek, hallucináció, alacsonyra állítja a mércét.
Alulműködés esetén: lila
Túlműködés esetén: sárga

Torok csakra         A színe a kék.

A kommunikáció, a kreativitás, és a kapcsolat saját lelkünkkel tartozik hozzá.
Harmonikus működése esetén jól kommunikálunk, könnyen fejezzük ki magunkat, elégedettek, nyitottak, őszinték vagyunk.

Kapcsolódó területek: torok, nyak, állkapocs, fülek, légcső, hangképző szervek, nyelőcső, pajzsmirigy, tüdő felső része.
Túlműködés esetén: bőbeszédűség, üres fecsegés, önelégültség, arrogancia, mások befolyásolása, hazugságok.
Alulműködés esetén: gondok az önkifejezéssel, önbizalom hiány, megbízhatatlanság, túlzott megfelelni vágyás, gombócérzés a torokban.
Alulműködés esetén: türkiz
Túlműködés esetén: narancs

Szív csakra            A színe a zöld.

A szívcsakrához tartozik a szeretet elfogadása és adása, a részvét, az emberi szolgálat, az önzetlenség, az odaadás. Összeköti a fizikai és szellemi szinteket.
Harmonikus működése esetén az ember képes a feltétel nélküli szeretetre, ki tudja mutatni a szeretetét, harmóniára törekszik, együtt érző, törődő, önzetlen.

Kapcsolódó területek: a szív, a tüdő, a mellkas, a hát szívtájéki területe, a vérkeringési rendszer, a vér.
Túlműködés esetén: feltételt szab a szeretetnek, birtokló, túldramatizál, érzelmi éheztetéssel büntet.
Alulműködés esetén: félelem a visszautasítástól, érdemtelennek találja magát a szeretetre, önsajnálatba menekül, zárkózott, közönyösség jellemzi és érzelmi függőség.
Alulműködés esetén: rózsaszín, zöld
Túlműködés esetén: kék, sárga

Napfonat v. köldök csakra   A színe a nap sárga.

A tevékenységünkkel, cselekedeteinkkel, a munka alakulásáért felelős.
Harmonikus működése esetén az ember tiszteli önmagát és másokat, sugárzik az életerőtől, nyitott, életvidám, tettvágy jellemzi. Képes a tapasztalatok feldolgozására.

Kapcsolódó területek: derék, hasüreg, emésztési rendszerünk, gyomor, máj, lép, epehólyag, hasnyálmirigy, belek.
Túlműködés esetén: hatalmaskodás, ítélkezés, gőg, düh, munkamánia, mások érzéseinek és akaratának figyelmen kívül hagyása.
Alulműködés esetén: önbizalom hiány, félelem, kedvetlenség, bizonyítási vágy, állandó megerősítésre van szüksége, félelem a magánytól, önállótlanság, sikertelenség érzése, túlságosan ad mások véleményére.
Alulműködés esetén: sárga
Túlműködés esetén: lila

Szakrális csakra         A színe a narancssárga.

A szexualitás, a féltékenység és a kapcsolat saját magunkkal kapcsolódik hozzá.
Harmonikus működése esetén az ember bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, lelkes, érzelem gazdag, kreatív. Életében a szerelem és az érzékiség a megfelelő helyen van.
Kapcsolódó területek: ivarmirigyek, pepefészek, petevezeték, méh, hüvely, herék, herevezeték, hímvessző, vese, testfolyadékok.
Túlműködés esetén: érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtott.
Alulműködés esetén: jellemző a szexualitás elfolytása, a visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalom hiánya, túl szigorú önmagához, ok nélkül bűntudata van.
Alulműködés esetén: narancssárga
Túlműködés esetén: kék

Gyökér csakra        A színe a piros.

Az anyagi világhoz köt minket. A biztonság és a bizalom érzéseiért felelős.
Harmonikus működése esetén egészséges az ember kapcsolata a fizikai, anyagi világgal és egészségesek erősek vagyunk.
Kapcsolódó területek: a végbél, vastagbél, vér-, és sejtfelépítés, csontrendszer, gerincoszlop, fogak, köröm, nyirokkeringés, kiválasztó rendszer.

Túlműködés esetén: erős én-központúság, vakmerőség, durvaság, düh, agresszió, birtoklási vágy, túlzott materializmus.
Alulműködés esetén: kevés önbizalom, önromboló viselkedés, határozatlanság, félénkség, félelem, aggódás, menekülési vágy a földi világból.
Alulműködés esetén: piros
Túlműködés esetén: zöld

A színek hatása a helyiségre

A színek kifejezőereje önmagukban nem tökéletes, csak más színek társaságában képesek az általunk kívánt hatást elérni. A különböző árnyalatok kiegészítik vagy fokozzák egymást.
A színek birodalmában végtelen az egymással harmonizáló árnyalatok száma, de sajnos ugyanez vonatkozik a disszharmoniára is.
Mivel a színek közvetlen hatást gyakorolnak a hangulatra, a nem megfelelő kombináció rossz kedvet, levertséget, haragot, idegességet válthat ki. Éppen ezért a tónusokkal átgondoltan kell bánni, különösen akkor, ha a minket körülvevő négy falról van szó.

Sárga
A legfényesebb, ugyanakkor a legvilágosabb szín. Felerősít és tágassá tesz. A sárga árnyalatai derűs érzést keltenek anélkül, hogy a teret összenyomnák. A beeső fénysugarakat is barátságossá varázsolja ez a szín. Alkalmazásánál lényeges, hogy a jól megválasztott sárga falszínből az összes többi szín (bútorok, textilek, képek, stb.) kifejezően kiemelkedjen, de azzal mindig összhangban maradjon.
Narancs
A sárga és a vörös keverékéből előállított narancs élénkséget és mozgalmasságot sugároz. A stimulálótól egészen az idegesítőig terjedhet hatása. A szín intenzitásának megfelelő arányban kell állnia a felület nagyságával: minél erősebb az árnyalat, annál kisebb felületen ajánlott az alkalmazása.
Vörös
Az öntudatosság megtestesítője. Intenzitásától, illetve a mellette levő színektől függően melegséget áraszt de folytogató is lehet. A vörös alkalmazásával hatásos “színhangsúlyokat” helyezhetünk el a térben (pl. függönyök, asztalterítők, párnák vagy szőnyegek).
Fehérrel és arannyal kombinálva a pompa és a melegség tökéletes kifejezőeszköze.
Ahol a vörös meleg hatását kívánjuk erősíteni, ott a világosabb árnyalatokat (lazac, hússzín, rózsa, világos kárminpiros, tégla) alkalmazzuk. A sötétebb és barnás árnyalatú vörösek különleges “szilárd” hatást kölcsönöznek a falnak.
Barna
Padlóburkolatként a föld hangulatát idézi. A falon alkalmazva a bútor színeinek mindig alá kell rendelni, csak így érhető el, hogy hangsúlyozza berendezési tárgyainkat. A barna sárga-narancs-arany-okker színekkel kombinálva kellemes légkört teremt a lakásban. Túlságosan sötét árnyalatainak meggondolatlan alkalmazása azonban komorságot sugároz.
Zöld
A hideg és a meleg színek határán helyezkedik el ez a kék és sárga keverékéből létrejött árnyalat. Nyugtató, kiegyensúlyozó hatásával kellemessé teszi a helyiségben való tartózkodást. Sárgásabb árnyalataival melegítő, míg a kékesebbekkel hűsítő hatást érhetünk el.
Kék
Nyugtató hatása a zöldnél is erősebb. A gondolkodás és a koncentráció színe. Meleg, világos helyiségekben a középkék frissítőleg, kellemesen hűsítően hat. Étvágycsökkentő hatása miatt konyhákban csak nagyon megfontoltan alkalmazzuk.
Lila
A lila a vörös és a kék házasságából született. Karakteres jellege miatt csínján kell bánnunk vele. Ne alkalmazzuk domináns színként!
Kiválóan alkalmas figyelemfelkeltő finom hangsúlyok kifejezésére, megy más színekkel együtt érvényesül tökéletesen.