A talp a test térképe

Ősidők óta ismert, hogy a talp bizonyos pontjainak ingerlésével gyógyíthatók a belszervek, csillapítható a fájdalom, és az egész test jobb működésre bírható.

A talpon keresztüli gyógyítás alkalmazásának első bizonyítéka egy egyiptomi orvos sírkamrájában talált közel 5000 éves falfestmény, de ezen kívül számos lelet és adat igazolja, hogy a módszer több kultúrában elterjedt. Ma, a természetes gyógyulás lehetőségeinek újrafelfedezése korában ismét a reneszánszát éli, és a természetgyógyászat egyik legkomolyabb ágaként talpreflexológia néven vált ismertté.

Mint ahogy az arc, a fül vagy a kéz, a talp is az egész test lenyomata. Ha a két lábat egymás mellé tesszük, megtaláljuk benne testünket lekicsinyítve. Pontos térkép készíthető a talpról, sőt az egész lábfejről, melyen minden terület egy-egy szervnek feleltethető meg. A jobb oldalon található páratlan szerveink (pl. máj) zónája a jobb talpon, a bal oldaliaké (pl. lép) a bal talpon, a test középvonalában elhelyezkedőké (pl. gyomor, gerinc), valamint a páros szerveké (pl. vese) pedig mindkét talpon megtalálható. A fej és a fejen levő szervek zónáinál kereszteződés tapasztalható (pl. a jobb szem zónája a bal lábon, a bal szem zónája a jobb lábon van). Ha elképzeljük magunkat lekicsinyítve úgy, hogy ráférünk a talpunkra, és fejünk a lábujjak magasságában van, lábunk pedig a sarkunknál, akkor ahogy fejünktől haladunk lefelé, ugyanolyan sorrendben következnek szerveink zónái a talpon. Tehát fent a lábujjaknál a fej szerveinek zónái, a lábujjak tövénél a vállöv, alatta a tüdő, a talp közepén a vese, kicsit lejjebb az emésztésben részt vevő szervek, végül a sarokpárnákon és a sarok külső oldalain a kismedencei szervek zónái húzódnak. A gerinc és a végtagok zónái a talpak belső és külső élein futnak végig. Mint ahogy a szervezetben is vannak szervátfedések, úgy a talpon is vannak zónaátfedések, például a gerinc a húgyhólyag zónával, a nyelőcső a légcső zónával van átfedésben.

A kapcsolat titka – az energia

A talp zónáinak masszírozásával hatással tudunk lenni a velük kapcsolatban álló szervekre, és fordítva: egy szerv helytelen működése észrevehető a talpon a megfelelő zónában jelentkező érzékenység, lerakódás vagy egyéb elváltozás formájában. A talpon nemcsak rengeteg idegvégződés található, de a testet behálózó energiapályák, meridiánok is itt végződnek. Testünk akkor működik egészségesen, ha benne az energia szabadon áramlik, és átjár minden sejtet. Amikor az áramlás valahol valamiért elakad, akkor az ott levő szervben energiahiány alakul ki, ami ha tartósan fennáll, a szerv megbetekszik. De problémát okoz az is, ha testünk valamely részén torlódik az energia. A talp zónáinak ingerlésével a szervezetben áramló energiára tudunk hatni. Meg tudjuk szüntetni az egyes szervek energiahiányát vagy többletét, ezáltal egész testünkben újra szabadon áramlik a kiegyensúlyozott működéshez szükséges energia. A masszázs serkenti a vér- és nyirokkeringést, ezáltal elősegíti a lerakódott salakanyagok távozását, és erősíti az immunrendszert. Szabályozza a hormontermelő mirigyek működését, oldja a testi-lelki feszültséget, és csökkenti az esetleges fájdalmakat. Mivel a talp idegvégződésekben gazdag, így a központi idegrendszerre is hatást lehet gyakorolni. A talpmasszázs tehát energetikai harmonizáló hatást vált ki, mellyel mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit.

 

Miről árulkodnak az elváltozások?

A testi-lelki feszültség, az egészségtelen életmód és táplálkozás következtében a szervezetben kialakult energiablokkok miatt a sejtek anyagcseréje, ezáltal az egyes szervek, szervrendszerek működése nem megfelelő. Salakanyagok szaporodnak fel, amelyek nem tudnak távozni a szervezetből, ezért lerakódnak a talp megfelelő zónáiban. A lerakódások állagából és minden más elváltozásból következtetni lehet az adott szerv betegségének jellegére, fennállásának idejére. Kezdetben a zóna érzékenysége, enyhe fájdalma, később kocsonyás, majd félkemény gríz- vagy rizsszemszerű állaga, végül a kemény szemcseszerű lerakódások, megcsontododások utalnak a betegség állapotára. A talpmasszázs célja az elváltozások eltüntetése, és ezzel a szervezet öngyógyító mechanizmusának beindítása.

  • Hideg, nedves láb: gyulladásos betegségekre való hajlam
  • Izzadékony láb, kellemetlen lábszag: idegrendszeri túlterheltség, stressz, akut folyamatok a szervezetben
  • Duzzadt láb: helytelen vér- és nyirokkeringés, melynek oka gyakran szív- vagy vesebetegségre vezethető vissza
  • Fájdalom a zónában: a megfelelő szervben akut folyamatok zajlanak
  • Kékes belső boka: aranyérprobléma
  • Lábgomba: anyagcsere-probléma, magas cukorszint, műszálas zokni vagy nem megfelelő anyagú cipő
  • Bőrkeményedés: anyagcsere-probléma
  • Tyúkszem: anyagcsere-probléma, helyzetétől függően utal a zónának megfelelő szerv alulműködésére
  • Bütyök: a nyakcsigolyák helyzete nem tökéletes, előfordulhat tarkótáji, pajzsmirigy- vagy szívprobléma is
  • Lúdtalp: csípő-, derék-, hátfájdalom
  • Apró göbök, fájdalom a vesezónában: vesekő
  • Sárga, kemény májzóna: májbetegség
  • Duzzadt húgyhólyag zóna: hólyaghurut, esetleg ágybavizelés
  • Lágy, puha tüdőzóna: tüdővizenyő
  • Duzzadt, érzékeny nyirokzóna: gyulladások a szervezetben
  • Főtt rizsszemszerű lerakódások a légúti zónákban: allergia

 

Forrás: mindenkilapja.hu

One thought on “A talp a test térképe

Comments are closed.