Étcsokoládé az érrendszeri problémákra

A lábakat érintő perifériás artériás betegségben (PAD) szenvedőkön tesztelték az étcsokoládé hatását.
Húsz 60 és 78 év közötti résztvevő járása javult a magas kakaótartalmú édesség hatására. Bár az étcsokoládé sokak számára csupán desszert, most kiderült, hogy a lábartériás problémákkal küszködők számára ténylegesen hasznos is, ha fogyasztanak belőle.

A perifériás artériás betegség olyan gyakori szív- és érrendszeri probléma, mely leginkább a lábak érhálózatát sújtja, s szoros összefüggésben áll a korral: elsősorban a 70 éven felülieket fenyegeti. A pangó vérkeringés járás közben fájdalommal, görcsökkel és fáradtságérzettel jár a lábakban és a csípőben.

etcsoki

Az ebben szenvedőkön végzett előzetes kutatásban 14 férfi és 6 nő vett részt, mindannyian 60 és 78 év közöttiek voltak. A segítség nélküli járóképesség mindannyiuknál javult az étcsokoládé hatására.

A résztvevők járóképességét különböző napokon futópadon tesztelték, mégpedig reggel, illetve egy 40 grammos szelet tej- vagy étcsokoládé elfogyasztása után. Az étcsokoládé elmajszolása után átlagosan 12 méterrel többet tettek meg, valamint 17 másodperccel tovább sétáltak, mint korábban. A tejcsokoládé nem hozott javulást.

A Journal of the American Heart Association című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a kakaóban lévő polifenolok hozzájárulhatnak az oxidatív stressz csökkentéséhez, javítva ezáltal a végtagi artériák vérellátását.

Forrás: natursziget.com