Kémia, fizika, biológia: mitől függ az örök szerelem?

Bizonyos tudósok szerint a szerelem nem más, mint vegytiszta kémiai reakció, a hormonok gonosz kis játéka. Az ezotériával foglalkozók a sorsot, a karmát teszik felelőssé, míg költők a szívben vélik megtalálni a szerelem központot. A lélekkel, ezen belül a párkapcsolatokkal foglalkozó szakemberek szerint az igazság valahol középen van. Arra azonban egyik csoport sem ad biztos választ, mi lehet az örök szerelem titka. Van ilyen? Mitől függ, hogy két ember milyen hosszú időre kapcsolódik össze?

A szerelem molekulája „vakságot” okoz

A régi nóta szerint a szerelemvonat robog végig az emberen ez okoz eufóriát és feltűnő változásokat; a költők sötét veremről, és végzetes szívdobbanásról szavalnak. A tudomány szerint azonban mindez csak babona: egy szerelmet egy végzetes hormonkoktél váltja ki, amelynek egyes összetevői úgy működnek, mint a kábítószer. A koktél egyik legfontosabb hatóanyaga a szerelemhormon, vagyis, a feniletilamin. A tudósok szerint ez az ingerületátvivő anyag tehető felelőssé a szerelem elején átmeneti „vakságot” eredményező lila ködért. Tudományos kísérletek szerint az egymást szenvedéllyel szeretőknek azonos szintű a feniletilamin szintje. A szerelem molekulája azonban nemcsak mindent elsöprő érzés első hónapjaiban szaporodik meg, a szexuális izgalom hatására is elárasztja az agyat. Azt tehát biztosnak látszik, hogy ez a vegyi anyag felelős a szerelemért, azt viszont még nem sikerült kideríteni, hogy a látás miként okozza a reakciót, és pontosan mi zajlik le az agyban és a testben. A feniletilamin szavatossága a tudósok szerint 18 hónap, vagyis az örök szerelemért nem ez a hormon felelős.

 

A szerelem ragasztója

Számtalan kísérlet igazolja és bizonyítja, mennyire fontos az érintés, az ölelés az ember számára. Az összebújásra, cirógatásra való vágyat az oxitocin nevű hormon serkenti. Ez az anyag felel a reprodukcióért mindét nemnél. Jó tudni róla, hogy az orgazmus elérésekor a szintje a tetőfokára hág. Az oxitocint hormonális ragasztónak is lehetne titulálni, mivel ez tartja össze a kapcsolatot, amikor a feniletilamin szintje lecsökken. Hatása erősebb a nők esetében, mivel az ösztrogén erősíti, viszont a tesztoszteron csökkenti működését. Még két hormon befolyásolja a szerelem kémiáját: a szerotonin, amelynek szintje megemelkedik, ha elégedettek vagyunk, és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Illetve a feromonok, hatással vannak a szexuális izgalomra és vonzalomra.

 

Hattyú párok

Az tehát biztos, hogy a kémia befolyásolja a párválasztást. Az örök szerelmet viszont – a tudósok szerint – elsősorban az agyműködés befolyásolja, pontosabban az agynak a része, amit „szerelemközpontnak” neveztek el amerikai kutatók. A derék professzorok Amerikában végeztek egy kísérletet, amelyben olyan párok agyát „tapogatta le” akik már 20 éve éltek együtt, és összehasonlította őket frissen szerelembe esett szeretőkkel. Azt találták, hogy néhány párnál, amikor a szeretett személy képét mutatták nekik, ugyanazokat a kémiai reakciókat váltották ki, mint amilyeneket az emberek általában egy kapcsolat korai szakaszában produkálnak. A kutatók hattyú-pároknak nevezték azokat, akik több tízéves kapcsolat után képesek voltak szerelmet megélni. Magyarázatuk szerint ugyanis a hattyúk is egész életüket ugyanazzal a párral élik le. Másrészt, azt találták, hogy a hattyúknál a pájuk képe „örömrobbanást” idéz elő, hasonlóan azokhoz az emberekhez, akiket egymást látva elfog a vágy. A téma egyik magyar szakértője ugyanakkor úgy vélte: az emberi agy sokkal bonyolultabb annál, semhogy egy ilyen áltudományos feltevéssel megmagyarázzuk a működését. Szerinte nem valószínű, hogy külön agyterülete lenne a szerelemnek. Az emocionális működésért az agy több területe felelős, mindkét agyféltekében zajlanak olyan folyamatok, amelyek nélkül nem jöhetnének létre érzelmek. Végül maga a szerelem érzése is bonyolult és összetett dolog, nem ismert olyan komoly agykutatásról, amely kizárólag ezt célozta volna.

hattyu_origi

Türelem, hűség, tisztelet

Vagyis az agykutatóktól egyelőre hiába is kérnék az örök szerelem receptjét, de vajon hogy látják ezt az érintettek? Zsóka szerint sehogy. A nagyszülei, akik hosszú, nehéz, és mégis boldog életet éltek meg együtt, semmi olyat nem meséltek neki, amelytől – szerelmi téren – okosabb lett volna. „A nagymamám 17, a nagypapám 19 volt, amikor összeházasodtak” – meséli. „Háborút, forradalmat, kitelepítést, diktatúrát éltek meg együtt. Néha alig volt mit enniük, de becsülettel felneveltek négy gyereket. Amikor a nagymamám nagybeteg lett, és már az ágyból sem tudott felkelni, papikám hűségesen ült az ágya mellett, cirógatta, őrizte, ápolta. Nagyikám utolsó szava, utolsó pillantása a papikámat kereste. Alig egy fél év múlva már közös sírban pihentek.” Zsófi szerint a nagyszülei soha nem veszekedtek, mindig „csodálatos tisztelettel, és megható szeretettel” beszéltek egymásról. „Egyszer megkérdeztem a mamit, gondolt-e valaha másik férfira a nagyapám mellett. Egyszerűen kinevetett. Azt mondta, ő az első pillanattól tudta, hogy neki egy olyan ember kell, aki mellett még a kismacska is biztonságban érzi magát, és nagyapa olyan volt. Azt hiszem, ők ketten azért voltak képesek ilyen sokáig ekkor szerelemben élni, mert nem egyszerűen szerették, de tisztelték is egymást, és odafigyeltek egymásra. Lehet, hogy ez közhelynek tűnik, de akkor is itt lehet a titok nyitja”.


Párkapcsolatok vitálistól a feszültig

A párterápiával foglalkozó tanácsadók is úgy gondolják, meg kell dolgozni, a tartós, jó párkapcsolatért a párnak. Egy amerikai módszer szerint a párkapcsolat tartóssága attól függ, hogy a felek egymás személyiségét hogyan tudják elfogadni, illetve, hogy az élet 10 fontos területén mennyire értenek egyet párok. Ez a 10 kategória: hogy a terveik és céljaik mennyire egyformák, hogyan működik a kommunikáció kettőjük között, hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan állnak a pénzügyekhez, mit gondolnak a szülői szerepekről, el tudják-e fogadni egymás családját, barátait, milyen szereposztást képzelnek el egy kapcsolatban, mennyire szeretnék egyformán tölteni a szabadidejüket, illetve a lelkiség és szexualitás területén mennyire képesek együttműködni. Ez alapján sorolhatóak a párok a vitális, a harmonikus, a tradicionális, vagy a feszült párok közé. Minél magasabb kategóriába tartoznak, annál kisebb a válás kockázata, illetve annál nagyobb a valószínűsége, hogy a pár boldogan fog együtt élni, tehát nemcsak egymás mellett maradnak, hanem tényleg egy kiegyensúlyozott jó kapcsolatban élnek majd. A szakemberek szerint viszont akkor sem szabad elkeseredni, ha egy párról kiderül, hogy nem tökéletesen passzolnak, mert ha hajlandóak dolgozni a kapcsolatukon javíthatnak rajta. sokszor már az is sokat segít, ha tudatosítjuk magunkban a problémát.