Kik voltak a sámánok?

A sámánizmus egy olyan ősi hitrendszer, amelynek központi alakja a sámán (látó, gyógyító, varázsló). A sámán különleges képességeit egy úgynevezett transz-állapot vagy eksztatikus állapot segíti elő.

saman

Noha a sámánok tálentumainak repertoárja kultúránként változik, általában gyógyító képességgel rendelkeznek, kapcsolatot tudnak létesíteni a földi és asztrális túlvilággal, kommunikálnak a szellemekkel és néha segítenek a holtak szellemének, hogy a túlvilágba jussanak. A mandzsu-tunguz nyelvcsaládba tartozó „šaman” szó jelentése „tudó ember”, vagy „látó ember”.

Mikor és hol jelent meg a sámánizmus?

A szellemek világa és a túlvilág misztikuma feltehetőleg már az ősember megjelenése óta állandó és meghatározó tárgyköre az emberi civilizáció tudatának. Mint minden mást, a sámánizmust is az álmodni akarás, a többnek lenni akarás, a természet és a túlvilág megértése utáni vágy szülte.

A sámánizmus autentikus formájában a mai Észak-Ázsia területéről eredeztethető, főleg a szibériai, szamojéd és tunguz népektől, de Kínában, Japánban és az amerikai rézbőrű őslakók körében is ugyanúgy fontos szerepe volt a sámánoknak, már több ezer évvel ezelőtt. Nem lehet pontosan beszélni a sámánizmus „kezdetéről” vagy „megalakulásáról”, datálása még vita tárgyát képezi. Nyilván, nem is egy új keletű dologról van szó, de az sem teljesen bizonyos, hogy már az őskorban létezett volna. Az általános felfogás szerint eredete az újkőkorra vagy bronzkorra tehető.

Mivel egész hitrendszerről beszélünk, egyfajta univerzális hitről, a sámánizmus kultúránként változik, és számos formája létezik szerte a világon. Közös pontként persze megmarad a szellemvilággal és asztrális szférával való kommunikáció. Talán még a mai spirituális irányzatokban is fellelhető néhány olyan elem, ami a sámánizmus kardinális eleme volt:

  • a szellemek különösen fontos szereppel bírhatnak az emberek életében, ezért az ember számára fontos, hogy jó kapcsolatban legyen velük – ezt pedig a sámán hivatott biztosítani, aki gyakorlatilag a két világ közti összeköttetést és kommunikációt biztosítani tudja;
  • a szellemek segíthetnek az embereknek, de ugyanúgy bajt is okozhatnak nekik;
  • a sámánok több módszert is tudnak alkalmazni, hogy transz állapotba kerüljenek: táncot, meditációt, stb.;
  • ebben az állapotban a sámán/varázsló szelleme elhagyja a testét, és jól meghatározott céllal megy az asztrális világba;
  • a sámánok képesek diagnosztizálni és kezelni a betegségeket, ők lévén az emberiség első orvosai;
  • társadalmukban nagyon fontos helyet foglaltak el;
  • nagyon gyakoriak az olyan rituálék, amelyek a közösség jólétét vagy egészségét hivatottak szolgálni, mint például az esőhozó vagy esőt megállító rituálék, a háborúk előtti rituálék;
  • számos jövőbelátási módszert ismernek: jóslás a madarak röptéből, a felhők és csillagok állásából, de áldozati állatok segítségével is jósoltak, amelyek szerveit feláldozásuk után tanulmányozásnak vetették alá;
  • különösen nagy fontosságot tulajdonítottak az álmoknak, amelyeket nagy szakértelemmel elemeztek.

Múlt és jövő

A sámánizmus a jövő vallásainak igazi leckéjévé vált. Néhányuk vádolta, kigúnyolta, kinevette és kiközösítette. Mások pedig még akaratlanul is elsajátították a sámánizmus koncepcióit. Mára már nem csak a kulturális örökség része, hanem különböző vallásokban is megtalálható.

Az őseink mindig is az Égiek és szellemek jelenlétében akartak élni, velük együtt és az ő segítségeik által igyekeztek alakítani világi életüket – a mai emberrel ellentétben, akit jobbára hidegen hagy a szellemek világa és nem érti többé a tőlük kapott üzeneteket. A spirituális felemelkedés a modern ember életében szinte már érvényét vesztette és semmitmondóvá vált. Valamikor talán képesek leszünk visszafordulni ehhez az anyagtalan szemléletmódhoz…

Forrás: egyed zsuzsanna