Elmondható: a táplálkozáson keresztül a gondviselés volt az orvosuk. A mindennapi megélhetéssel küszköve rá kényszerültek, hogy azt egyék, amit a kiskertjükben meg tudtak termelni. Így volt ez a szegény városi lakókkal is, csak ők a piacon szerezték be az élelmüket. Fő eledelnek számított, különösen télen a bab, burgonya, kelkáposzta, savanyított káposzta – Szabolcs megyében és környékén, a bablevesbe is savanyított káposztát tettek tészta helyet, mert olcsóbb volt, és mégis tartalmassá tette a levest. – Sőt, gyakran a savanyított káposzta helyettesítette az ételhez járó savanyúságot (salátát) is, anélkül, hogy tudatában lettek volna, a vastagbél normális működését segítetik elő vele.
A magyar háztartásokban a háziasszonyok nem spórolták ki az ételből az őrölt piros paprikát. Sőt a férfiak, még evés közben is megpaprikázták a levesüket, s ezzel hozzájutottak a létfontosságú C-vitaminhoz. Az őrölt piros paprika tartalmazza a legtöbb C-vitamint.— Kitűnő étel-kiegészítőnek, immunerősítőnek számított a tök, a sütőtök és főleg a tökmag.
A menüben gyakran szerepelt, a kukorica, diós tészta, mákos tészta. és még lehetne sorolni. Reggelire magyar mangalica-disznó szalonnát fogyasztottak, melyről ma már köztudott, hogy a koleszterinszintet nem emeli, de biztosítja a napi kalória szükségletet.
A szegény emberek nem tehették meg, hogy a szürke hétköznapokon édességgel, nyalánksággal kényeztessék magukat, vagy a gyermekeiket. Igaz, a fertőző betegséget okolhatóan, magas számú volt a gyermek-elhalálozás, de a túlélők, például a férfiak magasabb életkort értek el, mint napjainkban. Sajnos, az unokák szájából egyre ritkábban lehet hallani: a nagyapám így, a nagyapám úgy, a nagyapámtól hallottam…
A mai világban, amikor Magyarországon is reneszánszát éli a gasztronómia, mégis sokan, nagyon sokan kényszerülnek a tradicionális étkezés mellett maradni. Elmondható, hogy az egészségmegóvás tekintetében jobban is járnak. Különösen azért, mert a szegény családok számára a gyógyszerek megvásárlása komoly anyagi megterhelést jelent. Az meg csak hab a tortán, hogy kevésbé vannak kitéve azoknak a betegségeknek, amelyek azokat sújtják, akik a finomságok, ínyencségek, vagy a gyors étkezés rabjai.
Az állatokat nem tanította senki, melyik növény káros a szervezetükre, mégis a legtöbb állat tudja, mi árt neki, és nem eszik meg. Azt sem tanította meg velük senki, melyek azok a növények, amivel méregteleníteni tudják a szervezetüket, vagy karbantarthatják a bélműködésüket, de mégis tudják, és megkeresik, különösen a főemlősök. (Vajon, elgondolkodott bárki is azon, hogy a szobakutyáinkat mért sújtják azok a betegségek, mint az embereket?)
Mi emberek tudjuk, legalábbis módunkban áll megtanulni, hogyan védekezzünk a betegségek ellen, mégis kevesen élünk vele…