Homeopátia: Csak hazugság?

LEGFELJEBB PLACEBO HATÁSA LEHET

Egy újabb átfogó tanulmány, úgynevezett metaanalízis bizonyítja, hogy a homeopátia egy humbug, hatása nem különíthető el a placebóétól. Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) állapította meg ezt a tényt, miután a kutatói alaposan elemeztek 1800 ebben a témában megjelent publikációt.

Az ilyen átfogó vizsgálatok első lépése annak megállapítása, hogy az egyes tanulmányok szakszerűen végezték-e kutatást. Ha komoly problémák merülnek fel, a kérdéses közleményt eltávolítják a további elemzésből. E szűrés eredményeként ebben a tanulmányban mindössze 225 publikáció (az összes 12,5%-a) maradt a vizsgálandók között.

METAANALÍZIS ÉS ÁLTUDOMÁNY

Az ilyen alacsony megfelelési arány az áltudományok körében tipikus, ezért is tudnak képviselőik őket támogató „tudományos” eredményekre hivatkozni. Nos, az ausztrál kutatás megmutatta, hogy ezeknek a támogató eredményeknek a kukában a helyük. A helyes módszerekkel dolgozó tanulmányokból egyértelműen kiderül, hogy a homeopátia semmilyen betegségre sem gyógyír, lévén abszolút hatástalan. Pontosabban, a hiszékeny emberek pszichéjére hatással lehet, de ez nem specifikusan a konkrét betegségre való hatás, másrészt, ennek mértéke egyébként sem túlbecsülendő (a placebohatásról itt olvashat többet).

A páciensek viszont kockázatnak teszik ki magukat, ha a homeopátia miatt elutasítják vagy késleltetik a hagyományos kezelést – hangsúlyozzák az ausztrál szakemberek. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) szakértők meghallgatása után a napokban dönt arról, hogy ugyanazokat az engedélyezési elveket kelljen-e alkalmazni a homeopátiás szerekre, mint a hagyományos gyógyszerekre. Egy igenlő döntés a homeopátia azonnali halálát okozná az észak-amerikai országban. Egy ilyen helyzet feldobná a labdát az öreg kontinensen is.

A KÖPÖLYÖZÉS KORÁBÓL SZÁRMAZIK

A homeopátia abból a korból származik, amikor a hagyományos orvoslás fő eszközei még az érvágás, a hashajtás, a beöntés, az izzasztókúrák, a hánytatás és a köpölyözés voltak. Ezek a kezelések kifejezett veszélyt jelentettek az egészségre, ezért a homeopátia „finom módszerei” szimpátiát kelthettek korabeli betegekben és orvosokban egyaránt. Csakhogy, míg a hagyományos orvoslás tudományos alapokra próbált támaszkodni, addig a homeopátia pusztán spekulációkra, ezért eleve fejlődésképtelennek született. A homeopátia lényegével sokan nincsenek tisztában, úgy vélik, hogy a gyógynövény-terápia egyik fajtája. Ez azonban nem így van. Nézzük meg, valójában miről is van szó.

A HASONLÓSÁG ELVE ÉS A VÉGTELEN HÍGÍTÁS

A 18. század vége felé a német Samuel Hahnemann egy régi elképzelést, a hasonlóság elvét elevenítette fel. Eszerint, ha egy szer tüneteket képes kiváltani az emberben, akkor alkalmas olyan betegségek gyógyítására, melyek ugyanilyen tünetekkel járnak. Például, a hagyma könny- és nyálfolyást eredményez, ezért az ebből a csípős zöldségből előállított homeopátiás készítmény alkalmas a nátha és az allergia gyógyítására.

Ez az elv azonban alapvető tévedésen nyugszik, mivel a földi élet biológiája nem ekként működik. A homeopátia további fejlődését bizarrságának fokozódása jellemezte. A minimális dózis elve szerint, minél jobban hígítunk egy szert, annál magasabb lesz az erőssége (potenciája). Ehhez persze az oldatot minden egyes hígítási lépésnél kultikus mozdulatokkal kell ütögetni. Pontosabban, csak a procedúra elején – legfeljebb az ún. C53-as hígítás eléréséig – beszélhetünk még oldatról, ezt követően már egyetlen anyagi részecskénk sem marad az oldószerben (a C53 azt jelenti, hogy a kiindulási oldatot ötvenhárom alkalommal, minden lépésben százszorosára hígítjuk).

Ez is csak akkor igaz, ha kezdésként a teljes Univerzumot oldjuk fel egy gigantikus lombikban. A homeopátiában a C200 egy tipikus léptéknek számít, de létezik C100 000-szeres hígítás is, amit már gépekkel végeznek. Hahnemann nem tudhatta, hogy az anyag nem darabolható a végtelenségig, hanem atomoknak nevezett önálló részecskékből áll. Modern követői azonban már szembesíthetők a tudományos ismeretekkel.

A VÍZ „EMLÉKEZETE”

A homeopátia teoretikusai össze is próbálják békíteni a kémiát a gyógyítással azáltal, hogy a víznek emlékezetet tételeznek fel. Csakhogy itt a fizikával kerülnek szembe, mivel a tudomány a vízmemóriának nyomát sem találja. Ráadásul ez az elképzelés a józan észt is próbára teszi, hiszen miért tételeznénk fel, hogy a víz a sok milliárd évnyi létezése során éppen a gyógyító hatásra emlékezik.

A biológia pedig azt a kérdést teszi fel, hogy – ha mégiscsak léteznének memórianyomok a vízben – azok, vajon hogyan fordítódnának le a sejtek bonyolult nyelvezetére? Vannak egyéb problémák is a vízmemóriával. A kisebbik, hogy a homeopátiás szereket rendszerint cukorpirulák formájában hozzák forgalomba. Mivel ezekben egy csepp víz sincs, meg kellene magyarázni a víz- és a cukormolekulák közötti információátadás mikéntjét.

ÍRÁSBELI KOMMUNIKÁCIÓ A VÍZZEL, MINT HITTÉTEL

Azok az elképzelések is magyarázatot követelnek, melyek szerint a homeopátiás szernek nem is kell fizikailag érintkeznie a vízzel, elég, ha egy papírra ráírjuk a nevét, és becsúsztatjuk egy üvegpohár alá; vagy az információt egy DVD-re másoljuk, ezt pedig a párnánk alá helyezzük. A homeopátia berkeiben azonban nem okoz megütközést a szimbólumok fizikai objektumokként való kezelése. Ha nem így lenne, akkor elemi erővel törne fel a kérdés, vajon hogyan lehet tudományos elvek alapján lehetséges a berlini fal egy darabkájából készített homeopátiást szert bezártság és magány ellen használni?

Más szavakkal: egy kulturális eredetű szimbólum milyen kódrendszer alapján fejti ki terápiás hatását az egészségre? A szimbolikák elvontságát tovább lehet fokozni azzal, amikor a kiindulási anyag már nem is oldható, mint például a telihold fénye, vagy két mobiltelefon együttes sugárzása (itt fontos a gyártmány, a szolgáltató és a bekapcsolt állapot ideje is). A Vacuum nevű szernél már kiindulási anyag sem szükségeltetik, az ürességérzést – a hasonlóság elve szerint – a semmi hígításával kell gyógyítani.

DNS-TELEPORTÁLÁS?

Sok esetben komoly tudósok is szegődnek az áltudományok szolgálatába. A francia Jacques Benveniste állítása szerint egy tesztanyag homeopátiás hígítást követően is képes hisztamintermelésre késztetni fehérvérsejteket. A kísérletes cáfolatot követő látványos bukás azonban a francia kutatót nem eszméinek visszavonására késztette, hanem ellenkezőleg, azok továbbfejlesztésére. Ma már úgy véli, hogy ezek az információk telefonon vagy interneten is közvetíthetők. Egy Nobel-díjas honfitárs, Luc Montagnier szerint a víz megőrzi a végtelenre hígított DNS-molekula emlékét, és az ún. PCR technikával e memórianyomból rekonstruálhatjuk az örökítőanyagot.

Montagnier új nevet is talált az általa felfedezett jelenségre: szignalizáció. Egy molekuláris biológus egyetlen szóba tudja sűríteni a probléma – materialista megközelítésén alapuló – megoldását: szennyezés. Montagnier még tovább rugaszkodott a földtől, és ma már úgy gondolja, hogy a DNS teleportálás útján is képes információkat eljuttatni egy távoli helyre. Itt csak az nem világos, hogy akkor a Föld összes teremtménye miért vesződik annyit a szexualitással, ha nem is kellene fizikai kontaktus a DNS-molekulák cseréjéhez.

A TESZTEK SZERINT IS ÁLTUDOMÁNYOS HUMBUG

A homeopátia alapelvei rendkívül abszurdak. Ha mégis helytállónak bizonyulnának, akkor az alapoktól kellene újraírnunk a biológia-, a fizika-, a kémia- és az informatika-tankönyveket, sőt, fel kellene hagynunk a logikus gondolkodással is.

Mindezek ellenére a kutatók számos alkalommal átfogó vizsgálatokkal tesztelték a homeopátiát, melynek eredményeként minden egyes alkalommal hatástalanságot állapítottak (lásd például itt, itt, itt és itt). Egyébként is annak kellene bizonyítani az igazát, aki valamit állít, nem pedig annak, aki kételkedik benne. Vajon mi kell még ahhoz, hogy törvényileg is konstatáljuk azt a tényt, hogy a homeopátia egy nagy átverés? Egy a napokban indított elektronikus petíció próbálja felhívni a figyelmet erre a visszásságra.

(Prof. Dr. Boldogkői Zsolt egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézete igazgatójának írása)

 

FORRÁS