A túledzés többet árt,mint használ!

Jó, ha futunk – divatosan: joggingolunk –, de ne naponta tegyük, hanem kisebb adagokban és könnyedén, akkor számíthatunk hosszú életre. Kutatók 5000 egészséges embert kérdeztek ki testedzési szokásáról, végül kiválasztottak és 12 éven át követtek 1098 egészséges futót és 413 szintén egészséges, de csak üldögélni szerető embert. Meglepő eredményre jutottak.

Az optimális mértékű futás heti 1 órától heti 2,4 óráig terjedt, és nem volt több, mint heti három alkalom. Összességében jelentősen csökkentette a mortalitási arányt az is, ha lassabban vagy mérsékelt ütemben futottak, míg a gyors léptekkel futók között csaknem ugyanakkora halálozási kockázatot figyeltek meg, mint az otthon üldögélőknél.

A futók általában fiatalabbak voltak, alacsonyabb volt a vérnyomásuk és a testtömeg-indexük, kevesebben dohányoztak közülük, és kevesebb volt köztük a cukorbeteg, a kutatók mégis 28 halálesetet regisztráltak közöttük a tizenkét év alatt, míg az üldögélők között 128-at.

„Hangsúlyozni kell, hogy a lassan futók futási üteme erőteljes edzésnek felel meg, a keményen joggingolók teljesítménye pedig nagyon erős edzésnek” – mondja Peter Schnohr, a koppenhágai vizsgálat kutatója (Frederiksberg Hospital, Koppenhága). Ha egy évtizeden át tartják ezt a szintet, az kockázatot jelent, elsősorban a szív- és érrendszerre.

Hasonló eredményt mutatott egy nemrégiben megjelent tanulmány: megállapították, hogy a mérsékelt tempójúnál erősebb edzés több kárt okoz, mint hasznot. A jogging és a halálozási arány közötti összefüggésből arra lehet következtetni, hogy az edzésnek van egy felső határa, ami optimális az egészségre. Ha csökkenteni akarja a halálozási kockázatát és javítani akarja az életkilátásait, az a jó stratégia, ha kevés alkalommal fut egy héten, mérsékelt ütemben. Ennél több nemcsak szükségtelen, de káros is lehet.

Forrás: edosszie.hu