Egy szerencsétlen kutatás szerencsétlen eredménye! – A véletlen okolható a rák kialakulásáért?

A daganatos betegségek kialakulásának zöme nem kapcsolódik a környezethez vagy az életstílushoz – derült ki az amerikai John Hopkins Egyetem kutatóinak szerencsétlen tanulmányából.

kuta
A szakembereknek a Science folyóiratban publikált dolgozata szerint a daganatos betegségek nagy része biológiai balszerencse, semmint az egészségtelen életmód, vagy az öröklött genetikai hibák számlájára írható.

Szörnyű, hogy a felfedezés azért számít forradalminak, mert az utóbbi időben számos szakember azzal indokolta a daganatos betegségek kialakulását, hogy az emberek nagy többsége helytelenül táplálkozik, nem végez elegendő mennyiségű testmozgást, és a szülőktől örökölt hibás gének is hozzájárulnak a betegség kialakulásához.

Persze a szakemberek eddigi álláspontja teljesen hihető, érthető, mivel az évek során megváltoztak élelmiszereink, életstílusunk, környezetünk.
Ezekbe beletartoznak az adalékanyagokkal teli élelmiszerek, és az egyre károsabb vegyszerezett levegő, ezáltal az egyre nagyobb stressz.
Sőt sok esetben igazolták, hogy ezek a betegségek visszafordíthatók megfelelő táplálkozással.

De az újonnan publikált kutatás azonban ellentmond ezeknek a megállapításoknak, mivel szerinte a rákért az esetek zömében a véletlen, vagy balszerencse okolható, és nem a helytelen életstílus vagy a hibás gének.

Ezen sajnos már csak nevetni lehet, mivel e komolytalan kutatás szerint napról napra egyre több szerencsétlen ember él a Földön.

Mi jöhet még? Valószínűleg hamarosan megjelennek a gyógyszertárak polcain a szerencsétlenség elleni csodabogyók, amivel az emberek megvehetik a szerencséjüket.

A kutatók a szövetek regenerálódását vizsgálva jutottak új eredményekre.
Szerintük a daganatok kétharmad részét a sejtosztódás során fellépő véletlen hibák okozzák, ami azt jelenti, hogy az ember nem lehet hatással ezekre a folyamatokra.
-Az ember nem lehet hatással?
Ez is egy külön regényt érdemelne, mivel bizonyított az is, hogy a pozitív gondolkodás hihetetlen eredményekre képes.

A tüdőrák és a dohányzás esetében az egészségtelen és a mozgásszegény életmód csak növeli a daganatok kialakulásának kockázatát. Bert Vogelstein, a kutatás vezetője szerint a dohányfüstnek kitett emberek hosszú életét sok esetben a jó géneknek tulajdonítják, pedig valójában arról van szó, hogy ezeknek az embereknek a többsége egyszerűen szerencsés.

Összességében a kutatóknak fingjuk sincs arról, mitől alakul ki a rák így az ilyen kutatóktól a megoldást sem várhatjuk.

Sok szerencsét!