Hol volt, hol nem volt, majd 14 milliárd évvel ezelőtt volt egy hatalmas valami, meg nem határozható, végtelen tömegű, időtlen kupac. Aztán hogy-hogy nem, ez a kupac megunta, hogy egyben legyen, ezért fogta magát és felrobbant, szerteszórva a világmindenséget a kisebb-nagyobb részeivel.
Képzeld, kedves olvasó, eztán az történt, mármint a pukit követő néhány százmillió esztendő elteltével, hogy ezek a részecskék összeálltak fényes és fénytelen halmazokká, azaz csillagokká és bolygókká, azok pedig galaxisokká és még mittomén’ mivé.
Telt-múlt az idő, galaxisok mentek, fekete lyukacskák és fehér törpék jöttek, meg még ezerféle kombinációjuk. Egyszer csak létrejött egy bolygó, ami mesénk főszereplője is egyben. Ki nem találod, a Földről van szó. Először, mint egy csitri, forrongott, lázongott, gőzöket és gázokat bocsátott ki, aztán, ahogy teltek a milliárdnyi esztendők, hősünk megkomolyodott, a kezdeti forrongások elmúltak és pikk-pakk lehiggadt a felszíne.
Nagyon kedvező változások mentek végbe kis hősünk testén-lelkén. Egyébként is na, pontosan tökéletes távolságban van a Naptól, ahhoz, hogy bármi is kialakuljon rajta. Apropó, Nap. Hiába borzasztóan csilli-villi és forrong azóta is, csak mellékszereplő lehet eme sikertörténetben.
Idővel a gőzök vízzé alakultak és hősünkön létrejöttek a tengerek és óceánok. Persze azért a nyughatatlansága még mindig megvolt és belseje azóta sem nyugszik teljesen, így az óceánok által határolt szárazföldek folyamatosan vándoroltak, körbe-körbe. Eközben különféle csodalények teremtek meg a vizekben, melyek közül némelyik továbbfejlődött, de a legtöbb az evolúció isteni szemetesében landolt.
Egyszer aztán, a vízilények legbátrabbjai gondoltak egyet és kiléptek a szárazföldre. Mivel aztán ott igenis jól érezték magukat (nem csodáljuk, igaz), ezért ott is maradtak és mind tovább és tovább fejlődtek. Persze némely élőlény továbbra is tökéletes otthonnak érezte nedves környezetét, ezért voltak sokan, akik a tengerekben maradtak.
Aztán, ahogy az lenni szokott, lények továbbra is jöttek-mentek, fejlődtek és okosodtak. Mit nem hoz az élet, egyszer aztán kialakultak a majmok, majd belőlük az emberek. No, ezek az emberek nagyon azt gondolták, hogy aztán ők a mindennek a teteje és a világmindenség uralkodói.
Ám az evolúció nem áll meg és minden sikeresnek tűnő faj egyszer csak kipusztul és jön egy sokkal jobb és stabilabb. Mivel az ember sem volt igazán stabil, ezért ő is ment a süllyesztőbe, méghozzá nagyon gyorsan (hősünk életéhez mérten).
…a fajocskák azóta is jönnek-mennek, és menni fognak, amíg világ lesz a világ és kis hősünk forogni képes.
Itt a mese vége, el is futhatsz véle, mivel Te is ember volnál, előbb-utóbb vége…