Akik megölték Bin Ladent: SEAL team

Az ókori Perzsia halhatatlanjaitól kezdve a 21. századi sci-fi-hősökön, jedi lovagokon át mindig is voltak olyan alakulatok, amelyeket a legkritikusabb, legveszélyesebb helyzetekben vetettek be a parancsnokaik. Ilyen az amerikai SEAL Team Six is – azzal a különbséggel, hogy ők nem a regék szüleményei, hanem valóban léteznek, a katonai elit elitje, a kommandós sztárcsapat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ők hatástalanították Oszama bin Ladent az utóbbi idők legnagyobb fejvadász akciójában.

Ez a titokzatos csapat az Egyesült Államok speciális haditengerészeti alakulatának a része, tagjai pedig a híres-hírhedt „SEAL”-ek. E név egy betűszó, amely a „SEa” (tenger), „Air” (levegő) és „Land” (föld) szavakból adódik, a katonák ugyanis gyakorlatilag mindhárom téren bevethetők. Tevékenységük elég misztikus, ahogyan egy volt kommandós is nyilatkozta: „az első szabály a SEAL Team Sixben, hogy soha ne beszélj a SEAL Team Sixről”. Akcióikat így nem is kísérhetjük figyelemmel, csak akkor hallunk róluk, amikor egy küldetést már végrehajtottak.

ST10

Számos nagy horderejű katonai sikert könyvelhettek már el: például boszniai háborús bűnösöket iktattak ki, valamint 2009-ben egy amerikai kapitányt kiszabadítottak a szomáliai kalózok kezéből. Bin Laden likvidálásával a csapat örökre bevéste magát az amerikai nemzet szívébe, még akkor is, ha senki nem ismeri őket név szerint. Barack Obama amerikai elnök személyesen köszönte meg az alakulat munkáját május 6-án a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai támaszponton, és nemzeti hőssé avatta a résztvevőket – titokban.

De kik is ők valójában? A Team Six 1980-ban alakult, miután az iráni fogságba esett amerikai diplomaták kiszabadításáért szervezett akció kudarcba fulladt. A Pentagon ekkor látta szükségesnek egy speciális katonai haderő felállítását, egy különleges haditengerészeti egységgel, amely főleg a terrorelhárításra specializálódik. A csoport azért kapta a 6-os számot, hogy ezzel megtévesszék az akkori Szovjetuniót, és elhitessék, hogy több elit kommandó is létezik.

A statisztikák szerint évente 1000-en jelentkeznek a SEAL-alakulatba, de ezek közül mindössze 200-250 személy állja meg a helyét. A többéves kiképzés után pedig a háromezer hivatásos SEAL-tag közül is csak a legtehetségesebbek kerülnek be a Team Sixbe, amely körülbelül 200-300 főből áll, azaz mindössze egytizede a tagoknak. Ahhoz, hogy valaki részt vehessen egy akcióban, közel öt éven át tartó kíméletlen kiképzésen kell részt vennie. Ebbe beletartozik egy kötelező hat hónapos tréning, amely olyan haditengerészeti feladatok elsajátítását szolgálja, mint például a motorcsónak-kezelés, a búvárkodás vagy a víz alatti akadálytalanítás.

buds

Egy volt Team Six-tag, Howard Wasdin nemrég köny­vet írt az alakulattal kapcsolatos emlékeiről, amelyben leírja, hogy a kiképzés része a tagok „fulladásbiztossá” tétele: ehhez meg kell tanulniuk összekötözött lábbal és kézzel több hosszt leúszni egy medencében. Ezután következik a hírhedt „hell week”, azaz „a pokol hete”, amely során a jelentkezők 5 és fél nap alatt mindössze 4 óra alvásidőt kapnak, miközben több mint 320 kilométeren át kell futni, vagy hideg tengerben úszni és sárban kúszni. Ekkor több mint 20 óra testedzést kell végezniük naponta. Ennél a pontnál a jelentkezők 80 százaléka kudarcot vall, de olyan is előfordult, hogy valaki nem élte túl a megterhelést. A SEAL Team Six tagjai 10 ezer méter magasról oxigénmaszkos ejtőernyős ugrást is képesek végrehajtani, és azt is megtanulják, hogy hogyan kell átvenni az irányítást egy eltérített óceánjáró fölött.

„A jelentkező srácok többsége mentálisan mondja fel a szolgálatot”- mondja egy volt kommandós, így az, hogy kiből lesz SEAL-katona, legnagyobbrészt a fejben dől el. Ezek után nem csoda, hogy a Team Six elit alakulat nagy része a harmincas éveiben járó férfiakból áll, tehát közel egy évtizeddel idősebb katonák, mint a többi alakulatban szolgáló, általában húsz év körüli ifjak. Itt ugyanis fokozott fegyelemre és figyelemre van szükség.

A beszámolók szerint a speciális tudás mellett ugyanolyan fontos a gyakorlat, a csapatmunka, a stressztűrés és a kitartóképesség edzése, aminek révén a SEAL-katonák minden olyan érzelmi képességet elsajátítanak, amellyel kezelni tudják a félelmet és a mozdulatsorok automatizálódását, valamint fel tudnak készülni minden eshetőségre és fizikai nehézségre. A SEAL egyik toborzója hozzáteszi: nem „öntelt kölyköket” keresnek, mert a fizikai erő mellett nagyon fontos az alázat és az elemzőkészség is. Adott helyzetben ugyanis el kell tudni dönteni az alkalmazandó erőszak mértékét is.

Azok számára, akik tagjai lesznek ennek az alakulatnak, ez már nem is munka, hanem inkább életforma. A katonák éjjel-nappal gyakorlatoznak, akkor is, ha nem készülnek konkrét bevetésre. „Ez az egyik legstresszesebb része a munkának” – állítja Wasdin, aki a híres 1993-as mogadishui akcióban sebesült meg (erről szól A Sólyom végveszélyben című film). „Folyamatosan készenlétben és csúcsformában kell lenni. A srácok huszonhárom kilós felszereléssel a hátukon, fegyverekkel a kezükben és az oldalukon rohangálnak le-föl az emeleteken éjjel-nappal. A gyakorlóépület termeiben különféle helyzeteket kell megoldaniuk: az egyik helyiség el van barikádozva, a másikban gyermekek vannak, a harmadikban gépfegyveres ellenálló. A hármas jelszó: előkészület, gyakorlás, precizitás.” Wasdin hozzáteszi: „Minél többet gyakorolsz békeidőben, annál kevesebb vért vesztesz a háborúban.”

Forrás:, edosszie.hu