Érszűkület elleni csodaszer

Az egyik egzotikus, déli gyümölcs, a mások hazai, magyar zöldség. Kettejük erejének kombinációjaként egy olyan gyógyitalt kaphatunk, ami kiemelkedetten segít a szívkoszorú, illetve az agyi erek rugalmasságának, egészségének megőrzésében, hiszen segíti a lerakodások feloldásában, így csak ha naponta egy kupicával iszunk meg a léből, máris sokat tettünk az elmeszesedés ellen.

Szükségünk van magyar termesztésű, nem kínai, fokhagymára, amelyet nem kezeltek vegyszerrel, 30 gerezd kell belőlük, emellett pedig 5 darab egész citromot is be kell szereznünk.

Első lépésként a fokhagymákat meg kell pucolnunk, majd vágjuk fel apró darabokra. A citromot, amennyiben üzletből vásároltuk, alaposan szódabikarbónás vízzel tisztítsuk meg. Héjastól, egészben fogjuk felhasználni. Ezt is, amennyire lehet, apróra vágjuk fel. A fokhagymát és a citromdarabokat turmixoljuk össze.

Közben tegyünk oda 1 liter vizet forrni. A meleg vizet ráöntjük a masszára, majd leszűrjük, de vigyázzunk, műanyagszűrőt használjunk, a folyadék ne érintkezzen fémmel. Majd töltsük ki flakonba, és mehet a hűtőbe. Főétkezések előtt, vagy után kell egy kupicányit elfogyasztani.

Három hét után már lehet érezni a pozitív hatásokat, felfrissül a szervezetünk. Ezután ajánlatos egy nyolc napos szünetet tartani, majd ismét kezdhetünk neki. A citromnak köszönhetően nem fogjuk érezni a fokhagyma amúgy sajátos illatát.