Egy gyógyító szuper zöldség: A cékla

A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség. A növény legrégebbi archeológiai lelete egy újkőkorszaki (i.e. 4000) településről származik. Az i.e. második évezredben már a babilóniaiak és a főniciaiak nagy mennyiségben termesztették. Európa északi területeire a rómaiak juttatták el. Évszázadokkal később, a már kereszténnyé vált germán birodalomban a dinasztiaalapító Nagy Károly rendelte el a cékla termesztését.
Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót- Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai “bőrgyógyászatban” mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is.
Főleg a Földközi tenger vidéken, és Közép-Európában honos, de ma megtalálható szerte a világban. A Görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. Hasonló célból használták a rómaiak is,
lázas megbetegedés estén.
cékla 3.
Három féle répát ismerünk. A takarmányrépa fehéres színű. A cukorrépa kisebb, magas cukortartalommal. Az emberi étkezésben kisebb szerepe van. A céklarépa akkor jó, ha felényi mint az öklünk. A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából. Gyökere húsos, leveses, sötét lila színű. Fölhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen saláták keverékének használjuk.
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. Mint tudjuk, a szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához. Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését. Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.
cékla 2
Gyógyhatása:
A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között. Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával. Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk.
Erősítő hatású
Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszan tartó betegségből lábadoznak. Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét, mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen.
Májtisztító:
A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító. A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban. Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat.
Menstruációs zavarok esetén:
Naponta két három alkalommal egy-egy pohár cékla lé ajánlatos azoknak akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása, vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe. Érezhető a segítség azoknál a nőknél, akik panasszal lépnek a változó korba.
cekla
A cékla serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációt, aktiválja a vörösvérsejt képzést, támogatja a nyirokrendszer működését, vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert.
A várandós anyák is bátran fogyaszthatják, hiszen a gumó gazdag folsavban, amelynek megfelelő mennyiségű bevitele a magzat számára különösen fontos. A folsav a magzati fejlődés során, az agy és az idegrendszer működéséhez szükséges anyagok képződésében vesz részt. A terhesség korai szakaszában megfelelő pótlásával, több fejlődési rendellenesség (pl. nyitott gerinc) kialakulásának valószínűsége csökkenthető.
„Ismeretes, hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés növekszik. A cékla színező anyagai – pl. a betain glükozid – pótolja a rákos sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket. Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt meg, és ezzel 1000-1250 %-kal javítja a sejtek légzőképességét.”
Prof. dr. Török Szilveszter
1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga – a betain – tumorellenes hatású. A humánkísérletekben, a kemoterápán átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes céklalé kúra után.
A C-vitaminban gazdag étkezés jelentősen támogatja az elfogyasztott vas felszívódását. Az élvezeti cikkek, mint a kávé, a feketetea, vagy a drogok fogyasztása; illetve a gabonafélék korpája és bizonyos gyógyszerek kiürítik vastartalékainkat.
Legfőbb hatóanyagai:
A cékla kiváló kálium, kalcium, vas, szilícium és magnéziumforrás, de tartalmaz rezet, cinket, mangánt, ként, jódot, kobaltot, krómot, nikkelt, B1-, B2-, B6- és C-vitamint, folsavat, niacint és biotint is. Ezek a vitaminok és mikroelemek nélkülözhetetlen ásványi anyagok a haj, a körmök és az idegrendszer számára.
1 kg nyers céklából 6 dkg céklaport tudunk előállítani, testhőmérsékleten történő szárítással.
Forrás: edosszie.hu