Élet idős kutyával – Az öregedés első jelei

Kedvenceink az idő múlásával egyre közelebb kerülnek az időskor küszöbéhez. Az öregedési folyamatok során mind fizikailag, mind pedig szellemileg is csökken aktivitásuk, érzékszerveik tompulnak, melyhez nekünk gazdiknak is alkalmazkodni szükséges. Nézzük, milyen változásokra számíthatunk idősödő kutyánk esetében?

Az öregedés első jelei

Az öregedés legelső és legszembetűnőbb jele, hogy a kutya veszít aktivitásából, csökken a mozgáskedve és igénye. Általában a kutyák egész életük során szeretnek játszani, labdázni, sétálni, de az öreg kutyák esetében a játék kedv is csökkenni kezd: nem fogja már oly nagy lelkesen visszahozni az eldobott labdát vagy botot, mint ahogyan azt kölyök vagy fiatalabb korában tette. A legtöbb esetben ez a változás fokozatosan megy végbe, de az is előfordulhat, hogy egyik napról a másikra következik be.

A kistermetű valamint a nagy és óriás testű kutyák eltérő ütemben öregszenek. A kis és közepes termetűeknél később jelentkeznek az öregedés jelei, mint a nagyobb testű társaiknál.
Míg egy kistestű kutya –például Yorkshire Terreire – 9-10 éves kortól számít idősnek, addig egy nagyméretű – például Berni pásztorra – már 6-7 éves korában azt mondhatjuk, hogy idős.


Fizikai változások

Az öregedési folyamatok velejárója lehet a súlygyarapodás, ezért ebben az esetben csökkentsük a kutya napi adagját, vagy etessünk külön erre az esetre kifejlesztett „Senior” és/vagy „Light” tápokkal.
Ha huzamosabb ideig jóval több folyadékot vesz magához, mint az addig megszokott, akkor az egy kezdődő vesebetegség előjele is lehet! Ilyen jellegű, és szembetűnő változásoknál azonnal keressük fel az állatorvost!

Az is előfordulhat, hogy kedvencünk étvágya csökken, ezért válogatóssá válnak. Ilyenkor ha egy kis cselhez folyamodunk, könnyen rávehetjük kutyánkat az evésre: öntsük le kevés húslével, vagy joghurttal a tápot, és máris nagyobb kedvvel fog falatozni!

Sajnos a mozgás egy bizonyos korban már nehézkessé válik, főleg ha súlyfelesleget is cipel magán a kutya. Séta közben már kevesebbet mozdul el mellőlünk, jóval kevesebbet ugrál, játszik és szaladgál. Jellemük az esetek többségében nyugodtabbá válik, már nem izgatják fel magukat mindenen.
Az idősödő és az öreg kutyák is igénylik ettől függetlenül a mindennapi sétát, a foglalkozást, sőt ezzel fenntarthatjuk érdeklődésüket, javíthatunk szellemi állapotukon. Természetesen egyedi igényeihez mérten kell foglalkoztatnunk őket, ne hajszoljuk túl, a kutyát, hiszen már nem úgy működnek az izületek, az izmok mint régen, és a túlterhelés fájdalmas is lehet számukra!

Az öregedés velejárójaként a fogak állapota is romlani kezd. A fogkövesség az egyik leggyakoribb probléma, de számos szájüregi betegség léphet fel, pl. a fogíny begyulladhat, mely problémák ha nincsenek időben kezelve, akár a fogak elhullásához is vezethetnek.
Éppen ezért fontos, hogy életük során folyamatosan ápolva legyenek a fogaik, s nem árt az évenkénti állatorvosi ellenőrzés sem. Heti rendszerességgel adjuk nekik rágócsontot, vagy főzzünk ki nekik csülökcsontot, melynek elrágcsálása közben tisztulnak a fogak, mind eközben erősödik az állkapocs valamint maga a fog is.

Az alvásigény csak úgy mint bébi korban ismét megnövekszik. Azt vehetjük észre, hogy kutyánk a nap nagy részét átalussza, nem figyel fel úgy minden neszre, mint fiatalabb korában. Éppen ezért ha kialudta magát, mindig vigyük el újabb és újabb sétára, miközben találkozhat társaival, ismerkedhet, új szagok után kutathat. Korának megfelelő játékkal is lepjük meg, adjunk korban hozzá illő feladatokat, miközben kíméljük az izületeket a csontokat, hogy szellemileg frissen tarthassuk!

Viselkedésbeli változások

Az öregedő kedvencünkön magatartásbeli változást is megfigyelhetünk. Az idős kutyák már nem szívesen térnek el a napi rutintól. Éppen ezért ne térjünk el a napi etetési időtől, a séta idejétől, vagy éppen más fontos berögzül mindennapos programtól. Persze emellett – mint azt már korábban említettük – folyamatosan tartsuk fenn a figyelmét és az érdeklődését, hogy szellemileg ne tompuljon.

Állatorvosi látogatások

Idős kedvencünket nem árt ha többször visszük az eddig megszokottnál orvosi kontrollra, hogy időben észrevegyük és kezelhessük az időskorral együtt járó betegségeket, problémákat.
A korábban említett fogproblémák mellett az idős kutya hallása és látása is romolhat, ezért alkalmazkodjunk mi is hozzájuk: fokozottabb odafigyelést kíván részünkről is a közlekedés, így csökkenthetjük annak esélyét, hogy kedvencünk megsérüljön, vagy netán balesetet szenvedjen.